Rólam

Ahogy egy írót könyvének olvasásával, úgy a
fényképészt fotói által ismerheted meg leginkább…
szóval böngéssz, ismerj meg engem 🙂

15 éves voltam, mikor nagy boldogan átvettem legszebb szülinapi ajándékomat: az első – még analóg – fényképezőgépemet. Addig is nagyon szerettem fotózni, ez után viszont minden délutáni és hétvégi programom ez lett.

Az egyetem elvégzése után pénzügyi területen kezdtem dolgozni, ahol megtanulhattam az üzleti élet csínját bínját.

A fotózás hobbiként megmaradt az életemben, de a felnőttek világában kinek van elég ideje hobbikra 😉

A fényképészet akkor tért vissza az életembe újult erővel, mikor a kislányomat vártam. Az üzleti világtól távozva ismét a kreatívabb tevékenységek felé fordultam… És folyamatosan motoszkált egy gondolat a fejemben: Nekem ezzel kellene foglalkoznom!

Kellett idő ahhoz, hogy elhiggyem, hogy a hobbimból képes vagyok hivatást varázsolni, és azóta minden nap hálát adok, hogy olyan családban nevelkedtem és élek ma is, ami támogatott ebben.

Ezután bátran mondhatom, hogy Magyarország legjobbjaitól volt szerencsém tanulni, és ez a sok tapasztalat tett azzá, ami ma vagyok 🙂

Egy szó mint száz, ha a képeimet nézve azt a stílust látod amivel Te is tudsz azonosulni, ne habozz, keress meg!

Amit tőlem kapsz, az a végtelen lelkesedésem a fotózás iránt, de ami ennél is fontosabb: a maximális figyelmem Irántad!!!

hitvallas

„Szerintem Julcsi fotózásra szültetett. A közvetlen, baràtságos
szemèlyisègerengeteget segít hogy a gyerekek (ès szülők ;))
könnyen feloldódjanak, egymásra hangolódjanak. Nagyon
kreatív ès csodásan elkapja a legszebb pillanatokat. Illetve sokat
dolgozik azon, hogy tènyleg a legjobb fotókat kapjuk.
Köszi mindent Julcsi.”

Kovács-Csiha Julcsi

„Awww Julcsi! Ez olyan lett, amilyenre vágytam, de úgy gyerekkorom óta … Kedves Juli! Karácsonykor szerettem volna írni, de úgy látszik itt és most talált helyet a gondolatom. Nagy élmény volt számunkra a fotózás, készülődés, képválogatás. Feloldottál bennünket, én ezért nagyon-nagyon hálás vagyok, gyönyörű, érzelemgazdag családi fenykepeink születtek. Karácsonyra készülve ültem a gép előtt hajnali háromkor a család ajándéka, az éves fotókönyvünk fölött és jólesően elvesztettem az időérzékemet. A másnap már kevésbé volt derűs. 😅 Története van ezeknek a képeknek, mesélnek rólunk. ✨💓 Köszönjük!”

Balogh-Bereznai Zsófi

„Julcsi egy szuper csaj, szuper anya és szuper jó fotós! Kitt-katt itt vagyok, ott vagyok, pörög végig, az ember nem is gondolná, hogy ennyire gyönyörű és érzelemdús képeket lehet csinálni anélkül, hogy “emeld fel a kezed, tedd ide a lábad, igazítsd meg a hajad, stb.” Én már sok fotósnál jártam, de Julcsi egy igazi őstehetség, ha tehetjük mi ezentúl csak hozzá megyünk 🥰 Szívből ajánlom mindenkinek, garantálom, hogy a siker nem marad el 😉”

Novák Reni

„Julcsi egy igazi energiabomba! 🚀 A személyisége pont olyan, hogy a legkülönfélébb emberekkel is seperc alatt közös hangot talál. A fotóiról a rajta szereplők mellett az Ő szeretete is átjön – a fotózás és a családjai iránt.
Gyors, hatékony, találékony, kreatív. A fotózásellenes férjek is jelentős (de nem megterhelő) feladatokat kapnak.
Imádunk, Julcsi! 🎊🥰”

Némeht-Csurgai Adri

Vedd fel velem a kapcsolatot!